7+1 ok, amiért érdemes félévente fogorvosi vizsgálatra menni

Tartalomjegyzék

A rendszeres fogorvosi vizsgálatról alaposan megoszlanak a vélemények az emberek között. Sokan úgy vélik, hogy ha naponta kétszer megmossák a fogukat, akkor azzal mindent megtettek a megfelelő szájhigiéniáért és fogaik egészségéért.

Bár tény, hogy a megfelelő fogápolás a szájhigiénia alapja, azonban a képletből hiányzik egy nagyon fontos összetevő: a rendszeres fogorvosi vizsgálat, hogy egy szakember félévente legalább egyszer ellenőrizze fogaink állapotát.

Kevesen tudják ugyanis, hogy bizonyos időközönként még azoknak is szükségük lehet dentálhigiénés kezelésre, akik egyébként mindent megtesznek a fogaikért, mert vannak olyan elváltozások, amelyek még rendszeres fogmosással sem akadályozhatók meg teljesen.

Az alábbiakban ezért összegyűjtöttünk 7+1 nyomós érvet, amiért érdemes félévente legalább egy alkalommal elmenni fogorvosi vizsgálatra, hiszen ezzel rengeteg kellemetlenséget és súlyosabb elváltozást megelőzhetünk.

1. A fogkőnek esélye sem lesz

A rendszeres fogorvosi vizsgálat legnagyobb előnye, hogy hatékonyan fel lehet venni a harcot a fogkövesedéssel szemben. Jelentős probléma, hiszen a fogkő még azok körében is megjelenhet, akik nagy figyelmet fordítanak a rendszeres fogmosásra.

A fogkő nem más, mint az el nem távolított lepedék megkövesedése, ami hosszabb távon nemcsak esztétikai kellemetlenségeket okozhat, hanem hozzájárulhat a fogszuvasodás kialakulásához is.

Ez a kemény plakk azért tud kialakulni a fogazaton, mert nagyon kevés ember van, aki minden nap többször képes hiánytalanul megmosni a fogait, ami nemcsak a megfelelő technika hiányából fakadhat, hanem gyakran a fogazat sajátosságaiból is.

Fogtorlódás, azaz nem szabályozott fogsor esetén például nagyon gyakori, hogy a fogközökben fogkő rakódik le, amit hagyományos módszerekkel nem lehet eltávolítani.

A fogkő leszedését ugyanis minden esetben képzett dentálhigiénikus szakemberek végzik el kifejezetten erre a feladatra kialakított eszközökkel.

A NaturaDent-nél diplomás dentálhigiénikusok dolgoznak, akik speciális ultrahangos fogkőeltávolítással végzik a fogkőeltávolítást, és amennyiben az íny állapota indokolja és szükséges, úgy lézeres tasak fertőtlenítést is végeznek. Ez sokkal professzionálisabb hatást eredményez ahhoz mérten, mint amikor egy fogorvos csak a kezelt foghoz kapcsolódóan távolítja el a fogkövet.

Amennyiben félévente legalább egyszer gondoskodunk a fogkövek eltávolításáról, azzal a fogszuvasodás mellett olyan problémákat is megakadályozhatunk, mint a fogak elszíneződése vagy a fogíny sorvadása.

2. Nemcsak egészségesebb, hanem fehérebb fogak is várnak ránk

A fogkő eltávolítása esztétikailag is azonnal látható eredményekkel jár, így ha ragaszkodunk a csillogóan fehér fogazathoz, akkor a minimum féléves gyakorisággal elvégzett fogorvosi vizsgálatok szintén erősen ajánlottak.

Bár súlyos folyamatokat is elindíthat a háttérben, azonban a fogkő sokak szemében elsődlegesen egy esztétikai probléma. A fogkő maga ugyanis sárgás, esetenként barnás vagy feketés elszíneződést hagy maga után a fogakon, ami rendkívül kellemetlen.

Amikor azonban a fogkövet eltávolítják, a folyamat egyik fontos lépése a polírozás lesz, ami több szempontból is előnyös.

Egyrészt hozzájárul ahhoz, hogy a fogak felülete kellemesen simává váljon, illetve az elszíneződést okozó minden maradék plakk eltávolításra kerüljön, másrészt pedig a sima felület megnehezíti az újabb lerakódások megtapadását.

Ettől a fogak nemcsak sokkal fehérebbnek, hanem egészségesebbnek is tűnnek majd, de fontos feltétel, hogy ez a beavatkozás félévente – legfeljebb évente – legalább egyszer megtörténjen.

Fogorvosi vizsgálatra érkező beteg a Naturadent rendelőjében

3. Megakadályozható a fogínygyulladás is

Amint azt már fentebb is írtuk, ha félévente ellátogatunk fogorvosi vizsgálatra, és ott az alapos ellenőrzés mellett a fogkő is eltávolításra kerül, akkor azzal rengeteget tehetünk a kellemetlen és egyben fájdalmas fogínygyulladás megakadályozása érdekében.

Az ilyen típusú gyulladásra jellemző, hogy kialakulásakor az íny megduzzad, vörösessé válik, de gyakori tünet az érzékenység, valamint a vérzés is, ami főleg étkezéskor vagy fogmosáskor jelentkezhet.

Nemcsak kellemetlen és fájdalmas, hanem veszélyes elváltozás is, hiszen az ínygyulladás könnyen átterjed a fogakat támasztó csontállományra, ami kezelés nélkül fogínysorvadást, azaz fogvesztést okozhat.

Az ínygyulladásnak vannak hajlamosító tényezői, és amennyiben mi is gyakran szenvedünk tőle, a féléves fogorvosi vizsgálat erősen ajánlott, hiszen előfordulhat, hogy a kisebb gyulladásokat mi észre sem vesszük, azonban egy tapasztalt fogorvos rögtön ki tudja szűrni.

Ilyenkor az adott terület lézeres megtisztításával úgynevezett lézeres tasakfertőtlenítéssel, a kiváltó probléma megszüntethető, valamint különféle szájápolási készítmények felírásával a fogínygyulladás könnyedén gyógyítható.

4. Megszüntethető a kellemetlen lehelet

Amennyiben kellemetlen lehelettől szenvedünk és ez nem állandó, de gyakran visszatérő probléma, akkor a rendszeres fogorvosi vizsgálat szintén javasolt.

A rossz szájszag mögött ugyan rengeteg tényező meghúzódhat, de az esetek jelentős többségében valamilyen fogászati rendellenességről van szó. Gyakran csak a nem megfelelő szájhigiénia áll a háttérben, de kevesen tudják, hogy a fogkő és az ínygyulladás is produkálhat ilyen tüneteket.

Ennek felderítése minden esetben fogorvos feladata, aki egy alapos átvizsgálás során rögtön fel tudja tárni, hogy a kellemetlen tüneteket előidéző probléma az ő hatáskörébe tartozik-e vagy sem.

Amennyiben igen, akkor dentálhigiénés kezelésre lehet szükség, így például egy alapos fogkőeltávolításra, hogy megszabaduljunk a kellemetlen lerakódásoktól és a rajtuk megtapadó baktériumoktól.

A dentálhigiénikusok azonban nemcsak ebben tudnak segíteni, hanem az átfogó tanácsadásban is, amelyek elősegítik a megfelelő szájhigiénia kialakítását, illetve fenntartását.

5. Időben kezelhető a fogszuvasodás

A fogszuvasodás egy hosszan tartó folyamat, aminek különböző szintjei vannak. Nagyon sokan csak akkor látogatnak el fogorvoshoz, ha már fáj a foguk vagy valamilyen látványos elváltozást tapasztalnak, holott ezek többsége könnyedén megelőzhető lenne.

A féléves fogorvosi vizsgálat egy kiváló lehetőség, hiszen elég tág intervallum ahhoz, hogy szükség legyen az ellenőrzésre, de nem túl nagy idő ahhoz, hogy a kialakuló problémák még idejekorán megfékezhetők legyenek.

A fogászati elváltozások többsége gyakran hosszú éveken át alakul ki, így a rendszeres fogorvosi vizsgálattal időben feltárható egy kezdődő rendellenesség, és a megfelelő beavatkozással megelőzhetők a nagyobb problémák és a költségesebb fogorvosi eljárások.

Minél korábbi stádiumban történik a beavatkozás, annál egyszerűbb és pénztárcabarátabb lesz a megoldás, miközben az érintett fog elvesztése miatt sem kell aggodalmaskodni.

Tévedés, hogy a szuvas fogat előbb vagy utóbb el kell távolítani. Ha rendszeresen ellenőriztetjük egy fogorvossal és ő elvégzi a megfelelő beavatkozásokat, akkor a problémás fog akár hosszú évtizedekig megmaradhat a szájban.

6. Idejekorán felismerhetők a szájüregi daganatok

A statisztikák szerint Magyarország világviszonylatban is listavezető a szájüregi daganatos elváltozásokban, aminek számos oka lehet.

A hajlamosító tényezők között a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a rossz szájhigiénia, de a kezeletlen gyomorpanaszok – például reflux – is meghúzódhatnak.

A daganatos betegségek többségéhez hasonlóan a szájüregi rák esetében is érvényes, hogy a korai diagnózis elengedhetetlen a páciens gyors és eredményes kezeléséhez.

Emiatt a féléves fogászati ellenőrzés éppen ideális lehet ahhoz, hogy ha bármilyen kapcsolódó elváltozás kezd kialakulni a szájüregben, azt a fogorvosok időben fel tudják tárni, majd a megfelelő helyre irányítani a pácienst.

A modern orvostudománynak köszönhetően a szájüregi ráktípusok zöme ma már nagyon jó túlélési esélyekkel gyógyítható, ennek azonban a korai diagnózis a legfontosabb feltétele.

7. Segítséget kapunk a megfelelő szájhigiénia fenntartásához

A megfelelő szájhigiénia nagyon fontos ahhoz, hogy a legtöbb fogászati probléma elkerülhető legyen. Az emberek többsége azonban nem rendelkezik ehhez kellő alapismeretekkel, illetve legfeljebb csak a megfelelő fogkefe vagy fogkrém kiválasztásáig jutnak el.

Ez azonban önmagában kevés, erre pedig magunk is ráébredhetünk, ha rendszeresen eljárunk fogorvosi vizsgálatra. A napi két fogmosás gyakran nem elég ahhoz, hogy fogaink egészségesek maradjanak, hiszen ehhez a fogkefe megfelelő alkalmazására és egyéb kiegészítőkre van szükség.

Ilyenek például a fogközök tisztítására szolgáló kefék vagy a fogselyem, de sokaknak bizonyos szájvizek alkalmazására is szükségük lehet.

Amennyiben a szájhigiénia nem megfelelő, azt a fogorvos azonnal észreveszi egy rutinellenőrzés során. Ez sok esetben nemcsak a páciens hibája, hiszen előfordulhat, hogy például a torlódott fogazat miatt nem lehet megfelelően tisztítani a szájüreg bizonyos pontjait.

Ilyenkor dentálhigiénés tanácsadásra van szükség, ahol képzett szakemberek segítenek személyre szabott módon elsajátítani a helyes fogmosás alapjait, valamint a fentiekben említett kiegészítők használatának módját.

+1. A rendszeres fogorvosi vizsgálatot nem lehet elég korán kezdeni

Sajnos hazánkban nagyon kevés figyelmet kap a megfelelő gyermekkori szájhigiénia, ezért meglepően gyakori, hogy a frissen kibújt maradandó fogakon már 10-12 éves korban erőteljes szuvasodás tapasztalható.

Emiatt már gyermekeinket is érdemes hozzászoktatni ahhoz, hogy évente legalább két alkalommal ellátogassanak egy fogorvosi vizsgálatra, hiszen esetükben különösen fontos idejekorán felismerni a problémákat.

Nemcsak a helyes fogmosás elsajátításában segíthetnek ilyenkor a szakemberek, hanem abban is, hogy idejekorán feltárjanak olyan elváltozásokat, amelyek esetleg fogszabályzást igényelnek.

Amint az első megmaradó fogak kibújnak, érdemes gyermekünket is félévente ellenőriztetni, hiszen amennyiben megfelelő alapot biztosítunk számukra a helyes szájhigiéniához, akkor a későbbiekben sokkal kevesebb gondjuk lesz a fogaik egészségével.

Időpontfoglalás

Kapcsolódó cikkeink

A fájdalommentes fogászat már nem a távoli jövő

A legtöbben nem ismerik a konkrét okát, mégis hajlamosak összerezzenni, ha fogászati kezelésre...

Dr. Fülöp-Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.

Fogászat Budapesten? Ezért jó választás a NaturaDent!

Amennyiben általános fogászati problémától szenvedünk vagy egy konkrét panasz miatt lenne szükségünk szakorvosi...

Dr. Fülöp-Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.

Akár parodontológiai lézerrel is kezelhető a fogínyvérzés

Ha számításba vennénk a legáltalánosabb vagy a leggyakoribb fogászati panaszokat, akkor a fogínyvérzés...

Dr. Fülöp-Papp Márta M.Sc. M.Sc. M.Sc.

Keresés